A „nO bULLYING- A kortárs erőszak megelőzésének javítása a határon átnyúló
régióban” című projekt „Kamasz Kaland – játssz, tanulj, alkoss, kapcsolódj” című
tábora Bordányban került megrendezésre.
Öt napos tábor (2025.06.10 – 14), amit középiskolás fiatalok számára szerveztünk,
fókuszba kerültek a gyermekjogok, a kortárs bántalmazás megelőzése, valamint a
biztonságos kapcsolatok építése.
A program során napi két tematikus csoportfoglalkozás segítette a résztvevőket
abban, hogy saját élményeiken keresztül mélyítsék önismeretüket, erősítsék
empátiás készségüket és megértsék a jogok és felelősségek közötti egyensúlyt.
Kiemelt szerepet kaptak a párbeszédet, meghallást és aktív jelenlétet támogató
módszerek.
A tábor különleges színfoltja volt a határon túli fiatalokkal való közös program, amely
lehetőséget teremtett az egymásra hangolódásra, kultúrák közötti kapcsolódásra és
közös élményeken alapuló együttműködésre.
A képzett önkénteseink és számunkra is ez az öt nap újra megerősítette azt, ha
biztonságos térben teret adunk a fiataloknak, ők bátran és nyitottan beszélnek arról,
ami igazán fontos.